Úszógumi, úszóruha

Aktuális téma azt hiszem így a nyár közepén, hogy milyen fürdőruhát adjunk a babára, illetve milyen kiegészítőket vegyünk neki, amivel biztonságban tudhatjuk a vízben. 
Mivel mi már nagyon korán, 3-4 hónapos korban elkezdtük a babaúszást, ezért nem vagyunk úszógumi, úszómellény, karúszó, stb. pártiak. Az úszómellényre azt mondta az egyik babaúszás oktató, hogy hamis biztonságérzetet ad, ezért nem segíti elő az úszástanulást. (A személyes "kedvencem" a beülős úszógumi, mivel az kifejezetten NEM segíti az úszástanulást és a vízben való szabad mozgást.)

Ezért két olyan terméket szeretnék ajánlani, ami segít a szülőknek, mert nem kell annyira fogni a vízben a babát, ugyanakkor szabadabban lubickolhat benne, mint bármely más úszógumiban. 

Az első a Haberkorn Swim Trainer úszógumi (Freds swim academy Swimtrainer néven is kapható):





  • A termék már pár hónapos babáknál használható.
  • Mi a Stilianosban babaúszáson próbálhattuk ki először, a babaúszás oktatók is hasznos eszköznek tartják.
  • Rá lehet hasaltatni a babát, ahogy a képen is látható, és be kell kapcsolni a biztonsági övet, így biztonságban van a picur benne.
  • Szabadon mozgathatja a baba a lábát a vízben, valamint a kezével is eléri a vizet, játszhat, csapkodhat, hajthatja magát.
  • A legtöbb úszógumihoz képest elég nagy szabadságot ad, és akár 3-4 éves korig használható. (Kipróbáltam, még engem is elbír, ráhasalva és lábtempózva fenntart a vízen.)
  • Fontos, hogy nem ajánlott egyedül hagyni benne a babát a vízben, de egy kis időre legalább tehermentesíti a szülőket.
Nekünk nagyon bevált tavaly nyáron, de idén sajnos már ezt sem hajlandó elviselni a fiunk. Erre megoldás a következő termék.



A Konfidence Float Suit úszóruha:


  • A Konfidence úszóruha lényege, hogy 8 db kivehető betéttel rendelkezik, amelyek segítenek a babát fenntartani a vízen. 
  • Nagy szabadságot biztosít a babának, nem akadályozza a mozgásban, ugyanakkor biztonságot is ad a szülőnek. 
  • 1-5 éves kor között, különböző méretekben kapható. Vásárláskor fontos, hogy megfelelő méretet válasszunk, mert akkor fogja fenntartani a vízen (megfelelő felhajtóerőt biztosítva).
  • Tapasztalataink szerint kisebb, vékonyabb babáknál jobban működik, a mi nehéz fiunkat nem tartja fenn 100%-osan, de nagyban segíti a víz felszínén maradását. Úgy láttuk, hogy 2-3 évesek, ha izegnek-mozognak a vízben, akkor működik tökéletesen a ruha. (A gyártó egyébként kizárólag szülői felügyelet mellett ajánlja a használatot.)
  • A víz felszínén tartás mellett nagy előnye a ruhának, hogy védi a babát az UV-sugaraktól, és melegen is tartja. 
  • A Konfidence úszóruha használatát leginkább akkor ajánlom, ha a baba rendszeresen van vízben, akár babaúszásra is jár, de mi szülők mégis szeretnénk nagyobb biztonságban tudni, és legalább néhány másodpercre elengedni a vízben. Persze akkor is ajánlom, ha most szoktatjuk a babát a vízhez, hadd tapasztalja meg a víz nyújtotta szabadságot a mozgásban.
  • Fiús és lányos színekben is kapható.






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babakocsi utazáshoz

Finommotorika fejlesztés Oball-lal

Kirándulás és hordozás