Babaúszás

Már jóval a várandósságom előtt elhatároztuk, hogy ha kisbabánk lesz, biztosan járni fogunk vele babaúszásra, hogy "ne felejtsen el úszni". Gondolom nem árulok el meglepetés azzal, hogy az anyaméhben a magzatvízben "úsznak" a babák. Különösen, amíg van bőven helyük.
A búvárreflex kb. féléves korukig megvan a babáknak. Ez azt jelenti, hogy víz alatt nem vesznek levegőt. Ha zuhany alatt kipróbáljátok, lehet is hallani egy kis kattanást az első hónapokban, amivel zárja az orrnyílását a baba. Nagy előny, ha még a búvárreflex elmúlása előtt babaúszásra kezdünk járni a babával, mert így megtanul könnyen, tudatosan merülni.



A babúszásról egyébként szerintem egy nagyon jó írást olvashattok Vida Ági blogján, a Kismamablogon: itt.
A legjobban az a gondolat ragadt meg bennem az ő cikkéből, hogy a babaúszásnak több az előnye, mint a hátránya. Igen, hátránya az, mint minden más esetben, ha közösségbe jár az ember, hogy össze lehet szedni ezt-azt. Lehet, hogy egy-két vírust babaúszásról hoztunk, de ennyivel is erősebbek lettünk. Legkésőbb bölcsiben vagy oviban úgyis át kell majd esni ezen.
Viszont rengeteg előnye van. Pl. tök jó közös program a babával bármelyik szülőnek (nagyon sok esetben apukák úsznak a kicsikkel), kialakul a kicsi vízbiztonsága (én a mai napig nem szeretem beletenni a fejem a vízbe, de a fiam gond nélkül teszi ezt), és közösségben, jó hangulatban, mondókázva-énekelve lehet eltölteni egy órát, nem is beszélve az óriási előnyről, ami a mozgásfejlődés szempontjából fontos. Már említettem, hogy a kisfiam 9 hónaposan már lépeget, és a kúszás-mászás sem maradt ki. Úgy gondolom, a babaúszás is segítette a dolgot, de biztosan nem hátráltatta.

Amit ajánlani szeretnék, az a Stilianos Babauszoda. Budapesten több helyszínen megtalálhatók, mi csak a 16. kerületi uszodában jártunk. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint gyerekkorunk városi uszodáit, hanem kívülről olyan, mint egy családi ház. Bent található két medence, egyik sem klóros. A pelenkázáshoz, öltözéshez minden adott, nagyon felkészült a csapat és a kialakítás is abszolút bababarát (pelenkázó helyek, járókák, játékok, zárható szekrények, fiókok, stb.).
A foglalkozáson egy szülő vehet részt a babával, a végén egy 10-15 perc szabad játékra bemehet a másik szülő is a vízbe. Általában 5-6 baba szokott a vízben lenni egyszerre, a maximum 7-8 volt eddig szerintem (de nem gyakran), tehát abszolút oda tudnak így figyelni az oktatók minden egyes kis úszóbajnokra. Egy oktató tartja az órát, néha előfordult, hogy kettő. Az óra menete viszonylag sztenderd: a medence mellett vagy a vízben bemelegítés, babamasszázs, aztán bemelegítő gyakorlatok, úszás-alapok, merülések és egyéb kis játékos feladatok vannak. Szinte mindig éneklünk valami kísérő dalocskát, így könnyebb tartani a ritmust, illetve szórakoztatóvá és követhetővé teszi az óra menetét. Csakúgy, mint a kis labdák, kacsák és egyéb játékok, eszközök, amiket az óra során használunk. Tehát ezt a babaúszást nem úgy kell elképzelni, mint egy úszótanfolyamot, ahol az oktató mondja a feladatokat, megcsináljuk, majd néhány alkalom után úszik a baba. Ez inkább egy közösségi, kiscsoportos foglalkozás, ahol a hangsúly azon van, hogy a baba megszeresse a vizet. Ha sír, hisztizik a baba, akkor nem kell erőltetni. Amikor nagyon rossz napjai voltak a fiamnak, pl. fájt az ínye, akkor mi inkább nem mentünk úszni. De volt, hogy elmentünk, és pont ez segített kicsit feledtetni a fájdalmát. Szóval rá kell érezni, és nem szabad erőltetni semmiképp! De ha eldöntöttük, hogy ott leszünk, akkor fontos, hogy magabiztosak legyünk a dolgunkban. Érzik a kicsik a bizonytalanságot, aggodalmat a szülőn, és sokszor épp emiatt hisztiznek végül. Azt is megtanultuk (Stoller Katalintól a Kolping Hotelben babaúszáson - erről is írok majd), hogy ha egyszer merülünk a babával, akkor azt határozottan tegyük. Fontos, hogy a kicsi egész feje (a szeme is) víz alatt legyen, így elkerülhetjük a felesleges fuldoklást. Érezni fogja, hogy víz alatt van, ezáltal nem vesz levegőt. Ez így elsőre merésznek hangzik, de kipróbáltam én is, és a bizonytalankodásom miatt be-beköhögött úszáson a kisfiam. A férjem sokkal határozottabb, és nála elvétve nyel vizet a babánk. 
A Stilianosban lehet venni nagyon praktikus, a combokon és a derékon összehúzható fürdőnadrágokat, viszont az úszópelusról mindenkinek magának kell gondoskodnia a baba részére (ajánlom pl. a DM Babylove vagy a Libero úszópelusait). 

Egyetlen hátránya van a Stilianosnak, hogy nagyon nehéz bejutni, sokszor kell telefonálni, várólista van. Szerintem ez is azt mutatja, mennyire jók, illetve hogy kezelhető létszámmal tartanak órát.

Kép forrása: Pexels


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Finommotorika fejlesztés Oball-lal

Babakocsi utazáshoz

Kirándulás és hordozás