Ringató - énekelj a babádnak!

Bevallom őszintén, szeretek dúdolászni dalokat, de eleinte hiába biztattak, hogy énekeljek a babámnak, volt bennem egy elég nagy korlát. Nem tudom, mitől féltem. Tudom, nem nagy terjedelmű az énekhangom, de azért nem olyan rémes és jó néhány dalt tudok is fejből, mégis nehezen volt meg az áttörés. Kellett egy pár hét-hónap hozzá. Ahhoz meg, hogy akár utcán vagy idegenek előtt énekeljek a kisfiamnak, még több időre volt szükségem. Szerencsére ma már nincs ilyen probléma!

Az első áttörést a babaúszások közben énekelt dalok és mondókák hozták, amiket elkezdtünk otthon is és a kocsiban is énekelni. Azóta is nagy kedvenc A kis Vuk főcímdala, megnyugszik a babánk, sokszor el is alszik, ha azt énekeljük neki. Szintén babaúszáson történt, hogy volt egy anyuka, aki nem zavartatta magát, és végig énekelt a fiának, miközben öltöztette. Először néztem őt, mint valami fura hippit, aztán megfigyeltem, hogy az ő babája az egész törölközést-öltöztetést, szó nélkül, nyugodtan átvészelte, míg a többiek izegtek-mozogtak, akár sírtak-visítottak, és természetesen tiltakoztak a procedúra ellen. Kipróbáltam, és működik, varázsereje van az éneknek! Még a férjemének is! (Szegény gyerekünk, biztos azt hiszi, ez a szép...)





Ének kapcsán a legfrissebb, egészen mély élményem a Ringató foglalkozás. Debrecenben jártunk Ringatón a Jóga jurtában. Lehet, hogy a jóga jurta ősi hangulata, vagy a közösség, vagy az ének, vagy a kisfiam mosolya tehet róla, de nehéz is szavakba öntenem azt a pozitív töltetet, amit a Ringató foglalkozás adott.
A Ringató egyébként úgy néz ki, hogy anyukák (vagy akár nagymamák) jönnek babáikkal, és együtt énekelünk, ringatunk, hinta-palintázunk, ölbéli játékokat játszunk körben ülve vagy állva, egy foglalkozásvezető vezénylete mellett. Sőt, hangszereket is hoz a foglalkozásvezető, pl. furulyát, citerát. Áhitattal nézték a babák. Pár hónapostól 3 éves korig lehet járni, vegyesen vagyunk a foglalkozáson. A babák alapvetően az anyukájukkal vannak, de szabadon mászkálhatnak a teremben, ismerkedhetnek egymással. A kisfiam is felfedezte a szomszédait, aztán mindig visszamászott az ölembe, ahol biztonságban érzi magát. Azóta, ha itthon éneklem neki a Ringatón tanult egyik dalt, mosolyog. Biztos kellemes élmények fűzik hozzá. 

Mindemellett a Ringató szerintem egy nagyszerű lehetőség arra, hogy közösségben legyünk, más babákkal és anyukákkal ismerkedjünk akár rossz idő esetén is. És már el is telt a délelőtt - egy minőségi programmal! 

A Ringató könyvekkel is nagyon jó egyébként a tapasztalatunk. A Gazdi zenész című Ringató-meséket sokszor olvastam a kisfiamnak, és a hozzá tartozó CD-t is hallgattuk. Természetesen élőben sokkal meghatározóbb élmény, mondjuk egy citerakíséret, de ha már babazene, akkor ez nem egy idegesítő fajta, hanem minőségi magyar dalok. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Babakocsi utazáshoz

Finommotorika fejlesztés Oball-lal

Kirándulás és hordozás