Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2017

Mozgás baba előtt és babával

Kép
Iskolás koromban egyáltalán nem voltam az a sportos típus. Hozzátesztem, most sem vagyok, de már érzem azt, hogy legalább heti rendszerességgel mozogni kell, különben egyszerűen már nem bírok ülni, állni, feküdni. És persze felnőttként már megtaláltam azokat a mozgásformákat, amelyekben örömömet lelem. Ilyen volt egy időben az úszás, aztán a zumba, most pedig épp a jóga . Ezért is esett nagyon rosszul kismamaként, amikor több szakember is azt mondta nekem, hogy az első trimeszter alatt nem ajánlott a sport, jóga és a  hátmasszázs sem, nehogy alhasi vérbőséget okozzon, ami a  vetélés kockázatát rejti magában. Ülő munkát végeztem várandósan is, a rosszullétek nem voltak gyakoriak, ezért szerettem volna mozogni. Szerencsére a 13. héttől általában visszatér a kismama ereje a  kezdeti rosszullétek és fáradtság után, innentől (ha az orvos  mást nem javasol) lehet folytatni mértékletesen a korábban  űzött sportokat (futás és biciklizés helyett inkább szobabicik...